Receptek és Praktikák

HÍR védjegyek a 76. OMÉK-on

A 76. OMÉK sok tekintetben szakmai sikerrel zárult a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje számára. Elsőként említendő, hogy a rendfő asszonyt szakmai előadásra kérték fel „A sütőipar utánpótlásának kinevelése, megtartása, a hagyományok útján” címmel. Az előadás keretében bemutatásra került a sütőipar fejlődése, a régi korok tanoncainak, pék inasainak és a jelen kor tanulóinak munkája, munkakörülményei, valamint az egykori és mai korszerű technológiai újítások, gépek berendezések. Galicz István rendi tag pedig a „Hagyományőrző pék tábor” munkáját mutathatta be a Pékrend 2001-es alakulásától napjainkig.

Másodikként említendő, hogy a rendezvény keretében 2013 szeptember 18.-22. közt került sor az új HÍR védjegyek átadására. Aalt „Kelt rétesNardai Anita rendfő gyűjtése nyomán a Közép – Dunántúli régióból;

 

 az „Ostoros kalács” 

alt

Dowidatné Kardos Sára és Csendesné Dolinay Margit rendi tagok gyűjtése nyomán az Észak – Alföldi régióból nyerte el a HÍR védjegy használati jogát.

Tudni kell, hogy a termékek történeti leírásánál irodalmi és helytörténeti adatokkal kell alátámasztani, oly módon, hogy kiderüljön az előállítás helyéhez kötődés és a legalább 50 éves történelmi múlt. A leírásban ki kell térni a termék előállítására, valamint felhasználására is. Ha más régióban, ezen termékek , más receptúra alapján készülnek, azok külön – külön pályázaton védjegyeztethetők.

A most véd jegyeztetett kelt rétest Magyarpolányban, Nardai Anita a „Falatnyi pékség” tulajdonosa megrendelésre illetve, hagyományőrző rendezvényeken a tájházban a helyi sütőasszonyokkal összefogva készíti. Az ostoros kalács 2010-ben a „Múzeumok Majálisán” került bemutatásra a nagyközönség számára; jelenleg Csendesné Dolinay Margit Újszászon megrendelésre; illetve a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje tagsága rendezvényeiken készíti.

Mindkét termék előállítói a 76. OMÉK – on, ünnepélyes keretek közt vehették át a HÍR védjegy jogának használatáról szóló elismerést.

Harmadikként említendő, hogy a Pékrend, Gyarmati Lajos rendfő helyettes vezetésével sütési és termékbemutatóval képviselte magát a szakmai rendezvényen.

 
Hirdetés

Magyar Pékek Fejedelmi Rendje

Komárom

www.pekrend.hu

Tevékenységünket és működésünket a Nemzeti Együttműködési Alap Támogatja