Kenyér, vagy kalácstészta tésztamaradékából vese alakra formázott, sertészsírral töltött péksütemény. Jellegzetességét a sütés közben megolvadó és a tésztába szívódó zsír adja.
A vesu alapja a kenyértészta, míg a vesikalács kalácstésztából készül.

Változatok:

Vesikalács, vesekalács.

Különleges, egyedi jellemzők:

Kenyér, vagy kalácstészta tésztamaradékából vese alakra formázott, sertészsírral töltött péksütemény. Jellegzetességét a sütés közben megolvadó és a tésztába szívódó zsír adja.
A vesu alapja a kenyértészta, míg a vesikalács kalácstésztából készül.

Történet:

A vesu, vesikalács a legegyszerűbb kalácstípushoz, azaz a cipókalácshoz tartozik. Lényege, hogy a nyers állapotban ökölnyi nagyságúra becipózott kelt kalács- kenyértészta közepébe kávéskanálnyi zsírt és esetenként fahéjat tesznek, erre ráhajtják a tészta egyik végét. Így veséhez hasonlítható formát nyernek. A kalács kisütve kissé szétnyíló maroknyi nagyságú sült tészta, amit egy személy egy evéssel el tud fogyasztani. Íze inkább édeskés, mint sós. Leggyakrabban csak magában fogyasztották. Illik aludttejhez, tejeskávéhoz és borhoz is. Laktató étel. A vesu, vesikalács a nehéz fizikai munkát végző parasztság és a legelőkön élő pusztai pásztor ember sült tésztája volt.
A kutatások alapján az biztosnak látszik, hogy a 19. század második felében már paraszti háztartásokban gyakran sütötték. A családnak vasárnapokra, a segítőknek a kalákában végzett munkák idejére készítették. A pásztoroknak a nagy ünnepek alkalmával, a jószágszemléhez kapcsolódva, a kántáló gyerekeknek karácsonyra ajándékozták. Az év nagy részét legelőkön tartózkodó hortobágyi pásztoroknak még ma is a legkedvesebb ajándék, amit az állatok gazdájától kap.
Az emlékezet szerint vesu, vesikalács név alatt nem árusítottak cipókalácsokat még a híres debreceni vásárokon, piacokon sem. A pékipar sem karolta fel gyártását. Története során megmaradt a paraszti konyha sült tésztájának.

Felhasználás:

Jellegzetes, kenyérsütés napján fogyasztott, laktató sütemény. Frissen a legízletesebb.

Szakmai fogások:

A vesu általában a kenyérkészítéskor megmaradt tésztából, a vesikalács néha - jelesebb ünnepek körül - maradék kalácstésztából készül. A maradékból öklömnyi darabokat csípnek ki. A gömbölyített, pihentetett tésztát ellapítják, egy kanál zsírt tesznek a közepére, olykor fahéjjal is meghintik, és félbe hajtva kelesztetik, majd kemencében megsütik. A sütés során a zsírt a tészta magába szívja, és az összehajtás mentén kicsit szét is nyílik, ettől bélzet zamatosabbá válik, a szélek ropogósra sülnek.