A 14–17 cm átmérőjű termék, vastagsága 1–5 mm, tömege 25–30 g, felülete a sütőforma rajzolatával díszített. Világossárga színű. Állaga ropogós, illata semleges, íze kissé édes.

Más elnevezések:

Malomkalács, mónárkalács, nyirka, ostya

Változatok:

Kerek vagy ovális ostya, keskeny rúddá feltekert ostya.

Különleges, egyedi jellemzők:

Tejjel, tojással és zsiradékkal dúsított, búzalisztes tésztából, ollóként nyíló vasformában sütött, általában mintás felületű, lapos vagy rúddá tekert ostya.

Leírás:

A 14–17 cm átmérőjű termék, vastagsága 1–5 mm, tömege 25–30 g, felülete a sütőforma rajzolatával díszített. Világossárga színű. Állaga ropogós, illata semleges, íze kissé édes. A kisült tésztát néha melegen farúdra felcsavarják.  A tészta liszt, tej, víz, tojás, cukor, só keveréke. Sós változata újabb kori.
 

Történet:

Eredetileg holland sütemény. Osztrák, német, francia, cseh, szlovák és magyar területen is elterjedt. Magyar molnárkalács sütővasat a 16. századtól ismerünk. A csemegét régen a molnárné sütötte az őrlésre várakozóknak. Az idő jobban telt beszélgetés, rágcsálás mellett. Innen ered a 19. és a 20. század fordulójától használatos terminus. Helyenként a mindennapi étrendhez kapcsolódott, de jeles napok és lakodalmak alkalmával is készítették, készítik országszerte. 1960 körül még néhány vidéken a karácsonyi böjt idején minden családnak ostyát küldetett a tanító. Viszonzásként liszt, bab, tojás, kolbász, hurka illette. Az ostyát vivő gyerekek pénzt, almát, aszalt gyümölcsöt kaptak. Az ostya része a karácsonyi vacsorának, a böjti ebédnek. Néhol mézes ostyával kezdődik az étkezés. A betlehemező fiúgyerekek fehér, piros, sárga ostyát vittek ajándékba, erre zöld levélkét vagy ágacskát tettek, és kántálás közben a színek jelentőségéről is szóltak. A ház asszonyától ajándékot kaptak.
Ma Magyarország északi területén jeles napok és lakodalmak csemegéje. Gyöngyössolymos és Eger környékén piacra gyártották. Az ollószerűen nyitható, hosszú nyélből és a végükön elhelyezkedő, többnyire kör alakú sütőlapokból álló sütővasat falusi kovácsmesterek készítették. A kovács vagy a tulajdonos nevével vésett vas dísze lehetett ábra, rajzolat is. Gyakran a készítési hely, idő is szerepelt rajta.
 

Felhasználás:

Soha nem volt fő fogás. Ételek után vagy között, illetve borozgatáskor ropogtatták. Egyes vidékeken hagyományosan szerepel a Luca-napi, karácsonyi, lakodalmi táplálkozásban. Az Ózd környéki településeken a napi étrend része. Észak-Magyarország területén több család a lapos változatot saját fogyasztásra, eladásra a hengerest süt. Főleg a téli hónapokban keresett termék. A cukrászdák is igénylik, fagylaltok, krémek mellé díszítőelemként. A sós ostya a városokban is divatos. A polgári ízlésnek megfelel, ha a rúd alakút vajkrémmel töltik. (Nem hagyományos.)
Szakmai fogások
A termék tésztája készülhet keveréssel vagy gyúrással. A keverés általánosabb. Néha kevés kukoricalisztet is adagolnak. A zsírral vagy szalonnabőrrel megkent sütővasat régen izzó faparázs, ma a gáztűzhely lángja fölött hevítik. Merőkanállal híg tésztát öntenek a sütővasra, szárait összezárják, tovább hevítik, majd 1–2 perc múlva kiveszik a molnárkalácsot. Még forrón formázzák, pl. fakanál nyelére tekerik. A gyúrt tészta sűrűbb. Ebből kis gombócokat formálnak, a megzsírozott sütőlap közepére helyezik. Ez a sütőlapok összezárásakor ellapul.
A kovácsoltvas sütőlapok vésett dísze adja a késztermék mintázatát.