Receptek és Praktikák

Történetünk, Oláh Marika szemszögéből.

    A rend munkájával 2003-ban ismerkedtem meg hagyományőrző tábor idején, ahol diákjaimmal a kiállításra szánt anyag állagvédelmét végeztük. Működéséről már tudtam hisz 2 nagyra tisztelt kollégám alapító tagja a rendnek. A tábor idején, illetve a kenyérmúzeum megnyitásán találkoztam a rend többi tagjaival, akikben megláttam azt, amit én is szeretek: a pék szakma iránti szeretetet, és a tiszteletet, valamint a munka és egymás tiszteletét, megbecsülését, tehát azokat az értékeket, amik közel állnak hozzám én is képviselek, amit a családomban láttam.

   Nagyon büszke voltam, amikor 2004-ben kollégáim javaslatára a Magyar Pékek Fejedelmi Rend tagja lehettem és ebben minden támogatást megkapok a „Pesti Barnabás” Szakképző iskolától.

   Büszke vagyok arra, hogy az országban először az én javaslatomra, iskolánkban beindult (heti 1 alkalommal) a hagyományőrző szakkör. Ennek köszönhetően nem csak a táborban résztvevő tanulók ismerkedhetnek meg és készíthetik el a hagyományos sütőipari termékeket, hanem szélesebb körben, iskolai szinten is lehetőség van a szakma mélyebb megismerésére és a különleges szép termékek elkészítésére. A szakkörön résztvevő tanulók közül választjuk ki azokat a tanulókat, aki jutalmul a táborban részt vesznek. A tanulók szívesen jönnek el a rendi rendezvényekre, sütési bemutatókra ezzel a rend munkáját is segítik, de az ami a legfontosabb, hogy Ők a szakmai tudásukat mélyítik és bővítik mely lehetővé teszi, hogy a gyermekeink és unokáink asztalára is hagyományosan egészséges kenyér kerüljön. 

 

Keresés

Hirdetés

Recept hírlevél

Sütött már otthon kenyeret?
 

Magyar Pékek Fejedelmi Rendje

Komárom

www.pekrend.hu

Tevékenységünket és működésünket a Nemzeti Együttműködési Alap Támogatja